Inca

Első sétánk előtt voltak fenntartásaim, hisz egy fiatal, nagytestű és erős kutyának tűnt. Az is. Ám odakint nyugodtan, szinte közönyösen sétált. Külvilággal nem sokat foglalkozott, szagolgatott, de semmi extra. Nem húzott, pedig ereje bőven lenne hozzá. Láthatóan nem sokat foglalkoztak vele „előző életében”. Kutyákkal nem törődött, ha megvolt a minimum 2 méter távolság. Mondjuk azzal se igazán aki sétáltatta. További alkalmakkal már láthatóan kezdett megnyílni az ember felé: farokcsóválás, simogatás „tűrése” kb. napestig. Hasát szereti, egy kis jutalom falatért még magától leülni is hajlandó, mellső lábával jelzi, hogy jöhet még. Fűben szeret hemperegni. Bár ivartalan, de ez nem befolyásolja, hogy időnként kifejezze „szeretetét”, ami jócskán kimeríti a zaklatás fogalmát Pláne, hogy méretéből és erejéből adódóan nem is olyan egyszerű letolnia magáról az embernek. Így a séta néha elég lassan halad. (Juti falattal el lehet terelni a figyelmét.) Kutyákkal, macskákkal továbbra is higgadtan viselkedik, ha nem kerülnek közel egymáshoz. Nem keresi a balhét, de figyel, és ha csökken a távolság morog. Sétáink alkalmával még nem hallottam ugatni. Emberre, kerékpárra, autóra, kecskére, tehénre egy pillantásnál többel nem reagál. Erejének megfelelő gazda mellett nagyon jó (őrző) kutya lehet belőle, ha iskoláztatják/foglalkoznak vele. Én nem túl rohangálósnak ismertem meg, így akár egy nagyobb lakásban is el tudnám képzelni.