Kolombusz

Kolombusz

Ivar: Kan
Termet: Nagy
Szín: barna

Születés becsült időpontja: 2008-01-01. Bekerülés időpontja: 2016. november. Marmagassága 62 cm Csodaszép, arany színű, hosszú szőrű, idős kutya. Kényelmesen lehet vele sétálni. Nem húz, lazán lóg a póráz. A cicák mellett elhaladva nem mutat érdeklődést, nem izgatják fel. Más kutyákkal találkozva nem agresszív, nem morog, nem áll támadó pózba. Sétáltatójával mindig nagyon barátságosan viselkedik. Séta közben kevésbé igényli, hogy foglalkozzanak vele, leköti a külvilág. Nem tolakodó, a közeledést barátságosan fogadja séta közben is, de a kennelben mindig nagyon lelkes. Rossz hír, hogy sajnos nem teljesen egészséges. Nagyon valószínű, hogy diszpláziás. Időszakonként a hátsó lába fáj, nehezen mozog. Vannak jó időszakok és vannak rosszabbak – ilyen ez a betegség. Kolombusz egy karakteres személyiség. Elképzelhető olyan helyzet, hogy történik vele valami, amivel nem ért egyet, és odakap jelzésképpen. Nem igazán akarja elérni a kellemetlenséget okozó kezet, de jelzi, hogy ha akarná, meg tudná tenni. Határozott, kutyákhoz értő gazdit keresünk neki, aki egy ilyen helyzetet kezelni tud. Tudjuk, hogy szinte esélytelen, hogy egy 10 évesnek saccolt diszpláziás kutyát valaki befogadjon, de már láttunk különös csodákat a menhelyen, így lehet, hogy van valaki, aki nem engedi, hogy ezt a kutyát itt érje nálunk a vég egy hideg kennel betonján. Kolombusz nem való egy emeleti lakásba. Számára az volna a méltó állapot, ha egy kertben élhetne, járőrözne a ház körül és vigyázna az ingó és ingatlan vagyonra, de a hideg napokon lenne legalább egy fűtött előszoba, ahová bemehet. Felelősségteljes, kutyához értő gazdit vagy ideiglenes befogadót keresünk barátságos, méltóságteljes lakónk számára. Sajnos, egyelőre úgy tűnik, hogy nálunk telnek majd el hátralévő napjai. Egy reggelen nem jön már ki a házból és megint távozik egy olyan lélek, akinek az utolsó ideje csak várakozásból állt. Jó lenne, ha nem így történne. Kolombuszra is igaz, hogy természetének és viselkedésének azt a szeletét ismerjük csak, amit a menhelyi élet alatt engedett látni. Nem tudjuk megjósolni, hogy hogyan viselkedik majd egy új környezetben az ott élő állatokkal, családtagokkal. A tapasztalat azt mutatja, hogy az esetek nagy részében sikerül kutyáinknak a beilleszkedés. Mentorának szavai: Már három éve, (neked körülbelül huszonegy lenne) hogy a gazdám új év reggelén idehozott. Azt mondta, hogy sajnálja, de nem tudunk tovább együtt élni. A párja elment, egyedül maradt, nincs tovább. Nem értettem, hisz ott voltunk MI egymásnak. Én sosem hagytam volna el. Az emberek furcsák. Nagy, sörényes bundám miatt a Menhely oroszlánjaként kezdtek emlegetni és mi tagadás, rá is szolgáltam. Nagy, erős, büszke kutya voltam, és tényleg volt sörényem is! Sosem voltam erőszakos, de édi-bédi, bújós cukiság sem. Megadtam és megköveteltem a tiszteletet. Védtem a házat és a gazdámat. Mára már kissé megkopott mindez. Tíz év, mégiscsak hetven. De Társ, még mindig tudnék lenni. A néha fájós lábam egyáltalán nem akadályozna meg, hogy vigyázzak rá, hogy a kertedben rendben menjenek a dolgok, elkísérjelek a boltig, (kint hagyhatod a szatyrodat is, mellőlem nem veszi el senki az tuti!) vagy csak üldögéljünk és legyünk egymásnak, nézve, ahogy megy le nap. Van másik kutyád? Próbájuk meg, hátha elfogad ő is engem, én is őt. Ahol most lakom, itt is békében élünk Tündivel. Köszönöm, hogy megálltál a "szobám" előtt. Ha gondolod, menjünk ki sétálni. Nem foglak végigrángatni a mezőn. Szagolgassunk, beszélgessünk. Hátha.. ki tudja.. az emberek furcsák...

Örökbefogadom!