Dill

Dill

Ivar: Kan
Termet: Nagy
Szín: fekete cser

Születés becsült időpontja: 2013-01-01. Bekerülés időpontja: 2016-02-05. Újra bekerült 2018-ban. Marmagassága: 63 cm Senki sem tehet róla, hogy Dill már másodszor került be a menhelyre. Először 2016 februárjában érkezett és hamar, ugyanazon év nyarán örökbefogadták, hiszen csodaszép és nagyon barátságos. Senki sem sejtette, hogy gazdájának korai halála miatt újra visszakerül hozzánk 2018 őszén. Nem sokkal több, mint két év jutott neki a kutyához méltó, gazdás életből. Egy csodaszép, németjuhász jellegű és nagyon barátságos, emberszerető kutyust kaptunk vissza. Erős testalkatú, hihetetlenül puha szőrű és rettentő sok puszit szeret osztani. Olyan helyet keresünk neki, ahol van valaki, aki megfelel annak a temperamentumnak, amit Dill képvisel, mert nem kis erő kell a sétáltatásához, nagyon lendületes sétapartner. Ha egy megfelelő méretű kertben őrjáratozhatna, az volna számára a tökéletes állapot. Persze csakis akkor, ha a gazdi foglalkozik vele, szeretgeti, tanítja, neveli, mert nagyon nagy szüksége van az emberi társaságra. Olyan sűrű és puha bundája van, hogy még a leghidegebb télen sem fázna. Mérete és bundája alapján nem lenne ideális neki egy lakótelepi lakásban, de láttunk már csodákat. Nyitottan áll az emberekhez, nem fordult be, nem apatikus. Ismét a menhelyen telnek a napjai, ami eleinte nehéz lehetett neki, hiszen visszakerülni talán még rosszabb, mint először bekerülni, de remekül veszi az akadályokat, a kezdeti szomorú időszak után kinyílt és remek társasággá vált. Most is egy lány kutyával lakik együtt, aki már nem az első partnere. Mivel az erőfölény egyértelműen Dillnél van szinte minden esetben, így problémamentes a kapcsolata kenneltársaival. Neki remek, barátságos természete van, a többieknek pedig több eszük van annál, hogy belekössenek. Ideális társ lehetne lány kutya mellé, de egyedüli kutyának is remek partner lesz. Reménykedünk, hogy gyorsan rátalál valaki, akivel egy közös jövőt tudnak elkezdeni. Az előbbiekhez szükséges hozzátenni, hogy Dill viselkedésének és természetének csak azt a kis szeletét ismerjük, amit a menhelyi élet során tapasztalunk. Sajnos gazdája már nem tud mesélni róla. Posztunk az erre a világra adott reakciója alapján íródott, de nem tudunk biztosat mondani arról, hogy egy új helyzetben, egy új közösségben hogyan reagál majd az ott élő családtagokra, gyerekekre, állatokra. A gazdis visszajelzésekből tudjuk megítélni, hogy az esetek nagyon nagy részében sikeresen beilleszkednek kutyáink, de előre ezt nem ígérhetjük meg. ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Dill is a big big bear type of dog with an even bigger heart. Dill is just simply beautiful. He is a leader of the pack, who is not shy about his size. He will walk straight ahead, showing you the clear direction. Dill enjoy srunning after you in the dog park. Dill is the type that he chooses his companion,currently he hangs out with his good friend Ancsa, but he would love to call you his bestie.

Örökbefogadom!