A Gazdira váró kutyák galériája jelenleg feltöltés alatt áll. Türelmüket kérjük...
Ezalatt örökbefogadásra váró kutyusainkat és cicusainkat megtekintheti:
(A galéria hetente frissül!)
Magyar
Deutsch
Állat- és Természetvédők Budaörsi Egyesülete
18693180-1-13
Menhelyi történetek
Picike, a boldog gazdis cica!
2010, augusztus 31 - 14:43 | 
Admin
Picike, egy szerencsétlen sorsú, nagyon beteg kölyökmacska, aki szerencsésen meggyógyult és meleg otthonra, szerető és gondoskodó gazdikra talált! Íme a levele, amit nekünk küldött: "Voltam oltáson, szobatiszta vagyok, és nagyon szeretek enni. A táskákon szeretek aludni, és nagyon szeretem a papírgalacsinokat és a cipőfűzőket. Köszönöm az ideiglenes otthont, amit addig kaptam. Üdv: Picike és Gazdái "
Lehetnek boldogok az őrkutyák!
2010, augusztus 24 - 09:57 | Admin
Ha valaki őrkutyát keres, az állatvédők erősen elgondolkoznak… Nagyon kellene a hely a menhelyen, ott van az egy éve beragadt, örökbeadhatatlan, hatalmas kan, elmehetne, kiszabadulhatna a menhelyről, de vajon milyen élete lesz annak a kutyának, mennyit foglalkoznak majd vele, ki viseli gondját, ki eteti, ha beteg, kap-e állatorvosi ellátást, vagy csupán egy nyomorult ketrecben hergelik az alkalmazottak napközben, éjszaka pedig egyedül, fájdalmasan vonyít a Holdnak.
Nehéz kérdés, nehéz döntés. A nagytestű, keverék kan kutyák jórészt örökbeadhatatlanok ma kis hazánkban, és ezek a szerencsétlen, ok nélkül a kutyatársadalom perifériájára szorított, de ugyanúgy érző lényeknek az őrkutyaság lehetne egy kiút a sintértelepek nyomorából, a halál torkából vagy a menhelyeken eltöltött hosszú, sokszor unalmas évek rabságából. Ha már szerető gazdi nem jut nekik, legalább egy kényelmes kennel és éjszaka némi szabadság juthatna nekik… De még ez sem adatik meg a legtöbb esetben a magányos őrkutyáknak.
Tyson búcsúzik...
2010, június 29 - 10:00 | Admin
Ma átkeltem egy kapun, a fény felé tartottam, ahol már semmi nem fáj, ahol nincs lánc, nincs kerítés, csak szabad, kutyának való boldog élet, ahogy az ember legjobb barátja mindig is álmodta.
Egyszer már láttam ezt a fényt.... Úgy két évvel ezelőtt, amikor is elvesztettem az otthonomat és kóbor kutyaként tengtem-lengtem az utcákon, kukából ettem és a pocsolyák vizét ittam, a tűző nap elől a fák adtak menedéket, mint ahogy az eső elől is oda húzódtam. Loncsos, szürke szőröm ragadt a sártól és a piszoktól, amikor egy műhelyben kerestem menedéket. Régi tapasztalatra hagyatkozva nem merészkedtem elő, amíg az emberek ott voltak. Amikor pedig végre elmentek és előbújtam a rejtekemből, jóltáplált, erős ebek támadtak rám, a területüket védve. Percekig folyt a küzdelem, harcoltam én, ahogy soványka erőmből telt, de hát már az idő is eljárt felettem és az elmúlt hetek kóborlása elvette a maradék energiám is. Senki nem hallotta kétségbeesett nyüszítésem, senki nem nyitotta ki a kaput, hogy futni engedjen, amikor elsötétült minden....
A következő kép: egy fölémhajló férfi arca. És megint sötétség. Lidérces napok következtek, hol magamnál voltam, hol nem. Hideg ketrecben, fényes rácsokon feküdtem, mellettem tiszta víz, illatos eledel. Minden porcikám sajgott, csövek futottak a testemben, némelyik az éltető nedűt ontotta belém, némelyik a mérgező váladékot vezette ki belőlem. Kedves, zöldruhás arcok tűntek fel előttem és odasereglett mindenki, amikor először kinyitottam a szemem. A lábam között nagyon fájt valami, amikor végre odafordultam, akkor láttam, hogy kicsit hiányos a lábamköze. Az egyik fülemet is le kellett vágni. A nyakamból, oldalamból, combomból csövek lógtak. Hol melegem volt, hol fáztam. Hosszú idő óta először megsimogattak...
Lovacska története
2010, április 22 - 11:41 | Admin-1
A képen látható kis lovat lakossági bejelentés alapján 2010. jaunár 19-én szállítottuk be közterületről. A bejelentő szerint a ló hónapok óta ácsorgott a havas mezőben egydül étel és ital nélkül. Évek óta nem látta el kovács a ló lábát, ezért patairha gyulladása lett és extrém módon felnőtt patái nőttek. A képek alapján el lehet képzelni, hogy a ló milyen fájdalmakat élt át ez alatt az idő alatt. A ló a mai napig nem tud járni csak egy helyben áll. Azóta gyógykovács is ellátta őt, azonban sorsa egyenlőre még mindig kétséges, talán el is veszítheti a patáit és akkor csak a humánus altatás jöhet szóba. A patáinak teljes gyógyulása folyamatos kezelések mellett kb. egy év lesz. Mi nagyon bizakodunk ebben. Az állatvédő egyesület ismeretlen tettes iránt feljelentést tett és a Budaörsi Rendőrség helybenhagyólag hatósági felügyelet alá vonta a lovat a vizsgálat idejére. Lovacskának neveztük el őt. Nagyon kedves, minden zokszó nélkül tűri a fájdalmas kezeléseket. Életkedve és kedvessége töretlen a rengeteg szenvedés ellenére.
Nyakas életmentése
2010, április 22 - 11:40 | Admin-1
9.12.07
Nyakas életmentése
Nyakas kutyánk hónapok óta élt a menhelyen. Kedves, barátságos, egy igazi szeretetgombóc, aki egy kis törődésért, simogatásért, bármit megtett. Egy nap csörög a telefon és kétségbeesetten kérdezik Tőlünk, tudunk-e segíteni? Mi nem tudtunk, de Nyakas igen. Cézárt, a gyönyörű németjuhászt megmérgezték és sürgősen vérre volt szüksége. Nyakas önfeláldozóan tűrte a vérvételt, mellye megmentette kutyatársa életét. :)
Milka - Mira - Marcipán
2010, április 22 - 11:37 | Admin-1
Milka a nevem. Törzskönyvezett, fajtatiszta, gyönyörű és okos, sötétordas németjuhász lányka vagyok. A gazdim megvett a tenyésztőtől, elküldött iskolába, ivartalanított, majd kirakott a kertbe. Egy ideig jól megvoltam a kertben, de aztán a gazdi kezdett egyre kevesebbet kijárni hozzám, valami pocaklakók miatt és lassan feleslegessé váltam… Nagyon-nagyon szomorú voltam, hiszen mindent megtettem volna egy jó szaváért, simogatásáért. Egyik nap úgy döntött, hogy nem kellek többé és elvisz egy helyre, ahol nagyon sok a kutya és egy pici ketrecbe zártak egy Máté nevű, egyébként egész jófej kannal. Barbi, a gondozóm nagyon aranyos volt, sokat foglalkozott velem, de mégiscsak… bezárva egy ilyen kis ketrecbe… valami mégsem volt jó… Néhány hét után csoda történt. Vera, az önkéntes gondozóm úgy döntött elvisz sétálni a párjával, majd valamit beszélgettek Gabi nénivel, és beraktak egy autóba. Ekkor megérzetem a szabadság illatát. Elmentünk egy ház közelébe, ahonnan Vera kihozott egy nagy fekete kutyát, akiről hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy barát vagy ellenség, ezért, biztos, ami biztos, jól nekimentem, hogy megmutassam neki, ki az úr a háznál… Hát a nagy fekete – mint később kiderült, Faust, a groenendael – ezt nem viselte valami jól, így nem lettünk nagy barátok. Kicsit megijedtem, hogy esetleg valami rosszat csináltam, de végül maradhattam. Marcipán lett a nevem, mert sajnos a Milkát már rég elfelejtettem. Ideiglenes gazdáim zsiliprendszerben működtek miattunk hosszú időn keresztül, de nem baj, jó volt, szerettek puszilgattak, sétáltattak, tanítgattak (még suliban is voltam J ), jól tartottak.
Gyepmesteri tevékenységet látunk el Budaörsön és Herceghalmon
Tel: +36/70-601-6701
